Az elmúlt héten úgy bántak Fei-el, mintha ő is a fiuk lett volna, de nem kérdezősködtek tovább. Eljött a Karácsony. Mindenki nagyon izgatott a buli miatt. Végül az is eljött. Amikor megérkeztünk mindenki odajött hozzánk, hogy megismerjék a szüleimet. Pár óra múlva szabadultunk csak.
- Hé Aoi, nem láttad Fei-t?
- Most, hogy mondod azóta nem mióta megérkeztetek.
- Meg kéne keresni. Te nézz körül ide bent, én meg megnézzem kint.
Kimentem, de sehol sem találtam.
- Talán haza ment. Végül is már át adta az ajándékait.
- Igen, de még a tetőn megnézzem.
- Hagyd csak, majd én megnézzem. Te csak szórakozz tovább.
- Rendben. Sok sikert.
Felmentem a tetőre. Ott ült és az eget bámulta. Majd megfordult és elkezdet beszélni.
- Elgondolkodtál már azon Tenma, hogy ha valaki szomorú olyan mintha csak neki lenne bánata az egész világon?
- Nem tudom. Én mindig boldog vagyok.
Erre bánatos szemmel nézet rám. Majd visszafordította a tekintetét az égre. Azt se tudtam mit mondjak.
- Fei szerintem gyere be. Megint meg fogsz fázni.
Felállt és besétált, de egy kicsit se lett jobb hangulata. Visszamentünk a buliba. Fei leült.
- Fei, elgondolkodtam azon amit mondtál. Ha bánatos vagy és nincs melletted senki, hogy megvigasztaljon, akkor tényleg neked van a világon a legnagyobb bánatod. Ezért kérlek, mond el mi a gond.
Nem akart válaszolni. Nem tudom, hogy azért mert nagyon fájt neki beszélni róla vagy csak szimplán nem akart több gondot okozni. Bár azt se tudom, hogy miért kérdeztem, mivel tudtam a választ.
- A család. Mindenkinek itt van a családja, és boldogok.
- Tudom, de tudnod kell neked is, hogy neked van családod. Mi mindig itt leszünk neked.
Erre felemelte a fejét és megint reményekkel telt meg a szeme, meg persze némi könnyel. Felállt és odajött hozzám. Megölelt.
- Fei, ne itt.
- Köszönöm. Te vagy a legjobb barátom.
- Fei...
Visszaöleltem, majd folytattuk a partit.
A történetem erről szólt. Fei-el sok furcsa dolog történt, de ezek után már mindig tudott mosolyogni.

 -Vége-