A nevem Matsukaze Tenma. A Raimon középiskola első osztályába járok. Nagyon szeretem a focit ezért beléptem a fociklubba. Azóta nagyon sok és furcsa dolog történt velem. Jelenleg én vagyok a csapatkapitány, bár nem igazán vagyok annak való. Elmesélek nektek egy történetet. Ez a történet a legjobb barátomról szól. Úgy hívják Fei Rune. Fei nálunk lakik, de sok furcsa dolgon ment keresztül. Később boldogan élte tovább az életét.
- Tenma, Fei-kun ébresztő, havazik.
- Havazik?
- Igen nézzetek ki az ablakon. Szép fehér minden.
- Azta. Fei ezt neked is látnod kell!
- Nem igazán vagyok oda a télért.
Miután ez lezajlott Aki-nee elment. Már felöltöztünk és reggeliztünk is, amikor Aki-nee megérkezett.
- Nézd csak Fei-kun hoztam neked egy kabátot.
- Köszönöm. Igazán nem kellet volna.
- Csak nem hagyom, hogy megfázz. Anyukád nem igazán örülne neki.
- Emiatt nem kéne aggódni.
Nem értettük, hogy egy ártatlan viccre, miért adott ilyen választ, és mért keseredett el.
- Na, jó induljunk.
Mondtam, hogy ne legyen ilyen feszült a légkör.
Az iskolába menet rengetegszer megkérdeztem Fei-t, hogy mi van a családjával, de csak elterelte a szót. Amikor megérkeztünk az edzés már rég elkezdődött. Shindo-senpai jól le is szidott minket, mint mindig.
- De Shindo-senpai nem mi tehetünk, arról hogy késtünk.
- Hát akkor ki?
- Aki-nee. Folyton agyon félt minket.
Rövid csend után mindenki elkezdett nevetni.
- Mik vagytok, kisbabák? Legközelebb rúzs folttal távoztok otthonról? - Kezdte Kariya a cikizést.
 Mi csak csöndesen átöltöztünk, amikor Nishiki-senpai kitalálta, hogy mennyünk ki hógolyózni. Mindenki helyeselte az ötletet, kivéve egy személyt. Én, Kariya, Kirino-senpai, Nishiki-senpai, Shinsuke, Aoi, Midori-san, Hikaru és Shindo-senpai hógolyóztunk. A többiek vagy egyszerűen figyeltek és beálltak, ha valaki lesérült vagy elfáradt és volt aki hóembert épített. Úgy gondoltam kiállok egy kicsit, amikor feltűnt, hogy Fei nincs köztünk. Odamentem Otonashi-senseihez.
- Otonashi-sensei, nem tudja hol van Fei?
- Azt hiszem bent maradt.
- De, miért?
- Nem tudom. Talán fázott.
Már egy hete ugyan ez a helyzet nálunk. Ezért eldöntöttem megnézem, mi van Fei-el. Nem tudta, hogy ott vagyok. Láttam nagyon edzett. Egy külső szemlélő, azt hinné Fei egyre jobb, de én láttam, hogy valami nyomja a lelkét. Egyik reggel felbukkant Aruno-hakase.
- Gyerekek mivel mindjárt itt a karácsony készültem nektek egy meglepetéssel.
- A professzor arra céloz, hogy mi ketten készültünk egy meglepivel! - Vágott rögtön közbe Wandaba.
- Mivel mindig azzal nyaggattok minket, hogy milyen a jövő. Így arra az elhatározásra jutottunk elviszünk titeket egy hétre.
- Ez szuper.
Miközben mindenki gondolkodott, hogy milyen lehet, Fei csendben kisétált az öltözőből. Amikor hazaértünk, elmeséltem Aki-neenek, hogy a jövőbe megyünk.
Eljött a nagy nap.
- Vigyázzatok magatokra és siessetek haza. Tudod jól hogy az anyukád és az apukát idejönnek karácsonyozni.
- Rendben. Viszlát.
És ezzel el is mentünk. Már nagyon izgatottak voltunk, Fei pedig egyre levertebb.