Fei csak másnap délben tért magához a kimerítő álomból. Biztos volt benne, hogy meghalt, vagy ha az nem is, akkor bizonyosan elkapta egy démon és csak arra vár, hogy felfalhassa.  Csupán egy valamiben volt biztos mégpedig, hogy, a körülötte lévő melegség egyáltalán nem a földből áradt, továbbá hogy a harapások és sérülések azért fájnak olyan tompán, mert a halál hírhozója már a feje felett kopogtat.
    Hogy is mondták a hajótöröttek? Mielőtt meghal, egyszer az életben mindenki boldognak érzi magát, fájdalom és aggodalmak nélkül? Valami hasonlót érzett ő is. Egyedül arra vágyott, hogy tovább aludhasson a lágyan ringó fészekben. Már azon volt, hogy visszaaludjon, mikor a tenger csípős szele szinte arcon csapta. Gyanakodva lomhán kinyitotta a szemét, de csak vörösséget látott maga előtt. Talán pókliliomok.
     Ráadásul a tegnapi események teljesen összemosódtak a hosszúra nyúló álom során. Arra még emlékezett mit mondott a lány, mikor találkozott vele a parton. A tengervizet sem felejtette el, viszont a fájdalmai közepette teljesen elvesztette az időérzékét. Már csak annyi maradt meg benne, ahogy a sós víz marni kezdte a bőrét és a szél tovább rontott a helyzeten. Utána megjelent egy másik személy is, de kevésbé volt olyan barátságos és szimpatikus, mint a lányok. Talán mintha össze is veszett volna vele valamennyire és végül az utazó dühösen otthagyta a parton. Most már úgyis mindegy.

- Jobban érzed magad? - kérdezte az idegen hang megmozgatva alatta a talajnak vélt anyagot.

   A holtak folyójánál senki sem kérdezne tőle ehhez hasonlóakat, hiszen aki meghal, nehezen érezheti magát jól. Megszűnik minden, ami valaha élővé tette az érzéseivel együtt. Érdeklődve próbált jobban felébredni, hogy körülnézhessen, de csak annyira futotta, hogy megállapítsa nem halt meg és körülötte nem bíborszínű pókvirágok dülöngéltek, hanem egyszerű bársonyos ruhaanyag, minek gyűrődéseit a szél mozgatta. Sírni tudott a megkönnyebbüléstől, de e helyett csak beletemette orrát megmentője ruhájába, hogy több alváshoz juthasson.
    Illata úgy tűnt nagyban hozzájárult a bóbiskolásához. A nyári növények különös keverékére emlékeztette, amik együtt egy meglepően kellemes aromát alkottak. Csakhogy Fei még nem engedhetett a csábításnak. Érzésre kézzel vitték, amik csakis arra utalhatott, hogy újabb emberrel találkozott. Ezen a fonálon tovább indulva arra a következtetésre jutott, hogy túlságosan veszélyes lenne felfednie a kilétét. Ha csak fele olyan rosszindulatú, mint a lány akkor jobb, ha azt hiszi egyszerű nyúllal van dolga.
    Ez persze újabb problémát vetett fel. Hogy viselkedik egy átlagos mezei nyúl? Tényleg jó ötlet a kérdésre tettel felelni? Nem lenne túl feltűnő, ha hirtelen megváltoztatni a helyzetét? Nehéz volt annyi idő után ismét eszetlen vadállatként viselkednie főleg mivel Oki szigetén nem éltek vadnyulak.     Hosszú tűnődés után úgy döntött inkább csendben marad és talán, de csak talán megpróbálja utánozni az egereket. Szegről-végről rokonok voltak, így talán nála is elfogadható volt, ha időnként a fogait élesíti...
- Tudom, hogy tudsz beszélni, úgyhogy akár abba is hagyhatod a játékot - jelentette ki Alpha idegesen, miközben próbálta Fei-t leválasztani a ruhaujjáról. A nyúl kitartóan harapott és heves orrmozgással próbálta megrongálni az értékes ruhaneműt.
    Mikor látta, hogy az állat véglegesen odaragadt, továbbá rá se hederít Alpha a karjával együtt szemmagasságba emelte a nyulat, hogy a szemébe nézzen és közölje a perdöntő tényeket. - Tudom, hogy youkai vagy, felesleges minden próbálkozásod.
    Ez úgy tűnt megtette a kellő hatást, mivel az állat mozgolódása megszűnt, fogai elhagyták a ruhát, hogy szabad utat adhassanak a meglepett felkiáltásnak:

- Eh? Honnan tudtad? - nézett szembe elrablójával riadtan és próbálta lejjebb tornászni magát. A sérülései még mindig sajogtak, de érdekes módon már nem akadályozták a mozgásban, mint azelőtt. Az utazó csak sóhajtott.

- Tegnap találkoztunk a tengerparton - mondta Alpha megigazítva kicsit a kezében ülő nyulat. - Én voltam az, akinek nem akartad megfogadni a tanácsát, ennek tetejében pedig még rám is kiabáltál.

- Szóval úgy döntöttél, ezért megeszel? - nézett fel Fei mérgesen, amennyire a nyaka engedte. Sajnos a tekintete megállt a vándor mellkasánál és nem tudott feljebb lesni, hogy jobban lássa az arcát. "- Vagy miért is viszel magaddal pontosan? Mármint, örülök, hogy nem hagytál meghalni, de mégiscsak furcsa ez így, nem gondolod?
    A nyúl ismét mocorogni kezdett, erejével sikerült meglepnie Alphát, aki egy pillanatra elvesztette a fogást rajta és majdnem leejtette. Fogalma sem volt miért kellett egy nyúlnak ennyire izgágának lennie vagy, hogy miért akart ennyire elmenekülni tőle, ez pedig egy egészen új élmény volt számára. Elvégre még sosem akartak elmenekülni előle, pláne nem félelemből.

- Először is, nem akarlak megenni. Ha ez lenne a szándékom már rég eltörtem volna a gerinced, hogy csendben legyél, amíg meg nem éhezem - válaszolt kedvetlenül a nyúlnak miután sikerült lefognia. - Természetesen nem tagadom, ilyen szándék vezértelt mikor először megláttalak, de nem ölök és legfőképp, nem eszek youkait.

    A nyúl egy pillanatra elhallgatott, mintha gondolkozna valamin. A sebei látszólag sokkal szebbek voltak, mint mikor Alpha először rátalált és óráról órára javult az állapota így nem látta értelmét miért is van az idegen karjai között. Hosszan ügyeskedve felült és onnan nézett körül. Még mindig a parton voltak, de a környezet hatalmas változásokon esett át, amíg aludt és már sehol sem látta a sással benőtt kis forrást. Mégis rémülettel töltötte el a gondolat, hogy talán túlságosan eltávolodott a céljától.

- Ha ennyire jól érzed magad letehetlek és utána mehetsz a dolgodra - vetette fel végül Alpha, mire a nyúl abbahagyta a karmolászását és fújtatva ugyan, de fejét ismét a karján nyugtatta. Egyértelműen visszautasította az ajánlatot, majd hosszas csend után hozzátette:  A nevem egyébként Fei...

- Nem hiszem, hogy kérdeztem volna.

- Nem kérdezted, de gondoltam talán hívhatnál a nevemen is - mormogta Fei az orra alatt, majd úgy döntött bővebb magyarázatot ad a hirtelen témaváltoztatásra - Ráadásul, azt mondják, ha meg akarom tudni valakinek a nevét előbb nekem kell bemutatkoznom nem? Legalábbis biztosan ezt mondtad volna. Megmentettél így illene megköszönnöm...

Alpha őszintén meglepődött a nyúl jól neveltségén, főleg mivel a beszéde és akcentusa alapján nem városból származott így egyértelműen nem is tudhatott az ottani illemről. Úgy tűnt a sors igen érdekes útitárssal hozta össze.

- Sok nevem van - mondta végül, miközben egy kavicsokkal kirakott vízmosáshoz értek. A jobb oldalukon a sziklás hegyoldal szinte észrevétlenül tűnt el helyet adva egy kisebb erdőségnek, ezáltal a víz is egyszerűbben utat tört magának a hegyoldalon főleg az őszi esős hónapokban. Az utazó ügyetlenül próbálta megemelni a kimonója alját, féltve a víztől és az utána hozzáragadó sártól. Nyúllal a kezében nehéz volt, de valahogy sikerült kiviteleznie a mutatványt és a vízmosás túloldalán, szárazon ért földet.

- Melyik az, amelyiket a legjobban szereted? - érdeklődött Fei füleit hegyezve.

- A leggyakrabban Alphának hívnak, és általában ezt használom - felelte végül az utazó. Látszólag hidegen hagyta, hogy milyen néven hívja a nemrég összeszedett nyúl. Elvégre közös utazásuk nemsokára véget ér. Ő sem gondolhatta komolyan, hogy végigcipeli egy egész erdőn át.

- Nincs rendes neved?

    Mi? Szóval az Alpha nem számított rendes névnek? Legyen talán Houhou? Feng Huang? De belegondolva ezektől a nevektől mindig idegenkedett, mert az emberek csak akkor használták, ha kellett nekik valami vagy imádkozni támadt kedvük, azt remélve, hogy ezzel meghatják majd. Ezzel szemben az Alpha pont megfelelő volt. Egyszerű, könnyen megjegyezhető és gyorsan leírható, ha arra kerülne a sor. Egy rendes név.  - Attól függ, mi számít rendesnek. De biztosíthatlak, hogy a nevek lényegtelen jelzők az életben.

- Ez nem igaz! Még mindig jobb valakit a saját nevén hívni, mintha gúnyneveket ragasztanál rá! - vágott vissza Fei szinte azonnal. Oki szigetén a többiek gyakran hívták szörnyetegnek, mielőtt száműzték volna, de a gúnyversek is igen elterjedtek voltak a gyerekek körében.

- Furcsa vagy. Egy egyszerű youkai, mégis úgy ragaszkodsz a nevedhez, mintha az életed múlna rajta.

- Te vagy a furcsa - morgott vissza ingerülten - Ha elveszik a neved is, akkor mid marad? Erre sosem gondoltál még? Youkai vagyok, nincsenek földi javaim, mint az embereknek. Mellesleg igazán elmondhatnád hová viszel.

   Jó kérdés. meg kellett hagyni a nyúl, vagyis Fei igencsak jó kérdést tett fel Alphának. A youkai sebei már szinte majdnem begyógyultak és csak rózsaszín hegek és bundáján lévő lukak emlékeztették a véres találkozásukra. Innentől már biztosan tud magára is vigyázni és szeretné inkább a saját útját járni.
   Hirtelen ötlettől vezérelve rezzenéstelen arccal letette Fei-t a kavicsos partra, majd szótlanul, egy árva búcsúszó nélkül tovább állt. Még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy visszanézzen, nehogy véletlenül ismét engedjen a jó szívének és magával vigye Fei-t.

   Sajnos, balszerencséjére úgy tűnt, hogy Taiyou ismét más utat szánt neki, mivel maga mögött hallotta a homok ismerős, halk susogását, ahogy valaki felveri a lábával futás közben, közelebb és közelebb kerülve hozzá. Fei rémült kiáltásai egyre közeledtek, de mikor lenézett a fehér nyúl helyett két láb közeledett felé, amik egy narancssárga ruhát viselő fiúhoz tartoztak. Haja ugyanolyan menta zöld volt, mint a nyúl bundája, jáde színű szemei pedig csalódottságot sugároztak miközben levegőért kapkodott.

- Látom jól ítéltem meg az állapotodat. Elég jól vagy ahhoz, hogy egyedül menj tovább - jegyezte meg Alpha. - hangja érzelemmentes volt, mint mindig.

     Igaz a fiú teste még mindig tele volt hegekkel és forradásokkal, de figyelembe véve a youkai mivoltát, ezek alig egy két napon belül el fognak tűnni a testéről. Az ő munkája tehát ezzel véget is ért volna, mégis Fei arckifejezése inkább dühről árulkodott, mint a kellő mennyiségű végtelen háláról.
    Okit már sohasem láthatta viszont, a sziget teljesen egybeolvadt a tengerrel így jelenleg nem csakhogy otthontalan lett, de még egyedül is akarták hagyni. Bár nem volt nagy rajongója az újonnan megismert idegennek még mindig szívesebben tartott volna vele, minthogy egyedül vágjon neki a hegynek.
- Ho-Hová is mész pontosan?- próbált egy kis erőt gyűjteni, de még mindig nem pihent eleget így a kérdés erőtlenül hatott. Alpha mit sem törődve a youkaival folytatta útját a parton. - Alpha! Mondj már valamit!

- Miért érdekel ennyire? Tudtommal semmi okom arra, hogy veled utazzak együtt - válaszolt ridegen.

- Arra gondoltam mehetnénk együtt, ha megegyezik az útvonalunk. H-hé, Alpha!

A vörös kimonós utazó igyekezett figyelmen kívül hagyni a második árnyékát. Eleinte egyre fokozta a tempóját, majd miután elfáradt hagyta, hogy Fei a maga kényelmes tempójában mellette lépdeljen, néha kósza pillantásokat vetve rá. Hamar be kellett látnia, hogy a fiú lerázása lehetetlen küldetés és egyszerűbb, ha enged neki.

- Inabába megyek  - Alpha hirtelen megállt és Feire nézett. A fiú szemei szinte csillogtak a boldogságtól, jelezve hogy bizony, ő is ugyanabba az irányba szándékozik tovább menni. - Viszont ha hallgatsz, egy jó tanácsra nem leszel útban, nem követelődzöl és csendben maradsz, különben ott hagylak az első útkereszteződésnél.

A youkai boldogan bólintott, haja úgy omlott előre, mintha kajla nyúl fülek lennének. Inaba. Kit érdekeltek Alpha szabályai mikor Inabába mehetett? Talán Fei-nek nem sikerült megtalálnia a legjobb útitársat, de ismét jó úton járt! Végre ismét meglátta a kiutat a feneketlennek tűnő gödörből, amiből az első menekülési próbálkozása majdnem csúfos véget ért. Miután jobban belegondolt rájött, hogy Alpha sem volt olyan borzalmas és kiállhatatlan, mint amilyennek első megszólalásakor megismerte. Tény és való, hogy nehézkesen lehetett szót érteni vele, de valahogy majd csak túlélik majd egymás társaságát.

A youkai onnantól úgy viselkedett mintha kicserélték volna. A tegnapi mogorva és sértődött nyulat felváltotta egy jóval mosolygósabb és vidámabb. Tudhatta volna, hogy milyen következményekkel járhat, ha megment valakit. Ez már az ősi történetekben is meg volt írva, mégis sikeresen beleesett a csapdába. Gondolataiból Fei hangja zökkentette ki, ahogy ismét megpróbált beszélgetést kezdeményezni.

- Miért mész pontosan Inabába? – lépett mellé a youkai.

- Téged miért érdekel ez ennyire? – kérdezett vissza Alpha ingerülten, miközben idétlen járással próbálta kiszórni a cipőjében összegyűlt homokot.

- Puszta kíváncsiság. Nem szeretném, ha a végén kiderülne, csak azért engeded, hogy veled menjek, mert kannibál vagy. Szóval mi lesz a célod, ha már a városban vagyunk?

- Először is, akkor sem kellenél, ha az életem függne rajta – mondta az utazó mérgesen. Tekintetével ölni lehetett volna – Bajok vannak Inabában és az ott lakó emberek semmit sem tesznek ellene. Természetesen az egyetlen ember, akit elküldhettek én voltam.

   Az igazság az, hogy Alpha ezt a kis körutazást, hogy elmeneküljön otthonról. Eleinte Taiyou könyöröghetett annyira, amennyit akart Alpha nem volt hajlandó bármit is tenni Inaba érdekében és az ügyet igyekezett a szőnyeg alá seperni, hogy soha többé ne kelljen foglalkoznia vele. Múlt héten viszont Lord Hisztéria úgy döntött elrejtőzik a barlangjában, mikor az egyik alattvalója megsértette valamivel. Mindenkinek kötelező lett volna odagyűlnie, hogy kicsalogassák valahogy a nap istenét, egyedül Alpha döntött úgy, hogy itt az ideje leporolnia Inaba ügyét és a kérvény megérkezésével egy időben már el is hagyta Takamagaharát az éj leple alatt.
  Ezután sikerült összetalálkoznia Betával, majd pár nappal később Fei-vel. Két katasztrófával egy hét alatt.

- Pontosan mit fogsz ott csinálni? Már ha szabad kérdeznem – próbált Fei kicsivel udvariasabb lenni, de úgy tűnt Alphát nem igazán tudja meghatni efféle trükkökkel, nem úgy mint Wandabát, aki általában a szép szavak hallatán nemcsak hogy megbocsátott neki, de még az egekig is dicsérte.

A beszélgetés ismét megszakadt, mint azelőtt és hosszú ideig csak egymás mellett sétáltak a parton, amíg el nem érkeztek egy pontra ahol a part találkozik egy hegyről levezető úttal. Az út egy kőből kirakott mólón folytatódott, ami a tengerben ért véget.  A mólón egy fiú ült, teste napbarnított volt, fekete haja pedig úgy meredt az ég felé, mintha egy erős szél folyamatosan felborzolná. Kinézeténél csak a viselete számított furcsábbnak, mivel a csípős őszi idő ellenére félmeztelenül ücsörgött a kövön egy kékszínű rongyos nadrágban.
   Az illető üdvözlésképp intett a párnak, majd egy ismeretlen halászdalt dúdolva folytatta a horgászatot.
   Nem volt szüksége segítségre. Hála az istennek. Gondolta magában Alpha, de a következő pillanatban Fei már a fiú mellett ült, érdeklődve figyelve a horgászat mozzanatait. Hát persze. Persze, hogy Feit odavonzotta magához! Miért is gondolta Alpha, hogy egyszerűen megúszhatja a találkozást, mégis a két fiút figyelve Alpha rájött, hogy Fei közvetlensége esetleg hasznos is lehet a számára.

- Segítek a barátaimnak halat fogni – válaszolta nevetve a fiú és kicsit megmozgatta a vízfelszínén levegő korhadt fadarabot. Az újonnan megismert fiút Hamano Kaijinak hívták és a déli országrészben lakott – Mikor haza akartam menni azt mondták nem engedhetnek át senkit a kapukon. Azt mondták válság van, vagy mi? Már nem emlékszem pontosan. Mindenki valami Takuto nevű herceget keres, szóval gondolom miatta.

- Nincs is más út, amin mehetsz? – Feinek lehetetlen volt elképzelnie, hogy valakinek ennyi problémát jelentsen kerülő utat találni egy ekkora országban.

- Áh, tengernyi időm van és nem zavarok sok vizet a környéken. Ráadásul itt van nekem Hayami is – mutatott a vízre. – Amíg elül a vihar odaát, csak ülünk itt és horgászgatunk. Minek aggódni? – Arcára ekkor ravasz mosoly ült, ahogy beavatta Feit a tervébe – Tudod, a helyiek azt mondják itt nincs hal. Szeretnénk meglepni őket azzal, hogy kifogjuk az egyik legnagyobbat.

A királyi többes meglepte Feit, főleg miután a fiú a tenger Hayaminak becézte, de már találkozott furcsa alakokkal Okin is így nem kérdezősködött tovább ebben az irányban. Alpha a háttérből egy diszkrét köhögéssel jelezte, hogy szeretne indulni a youkai mégis folytatta a beszélgetést.

- Tudtommal a Yofune Nushi minden halat elriaszt a környékről – mondta ki hangosan a gondolatait.

- Ugyan már. Hayami meg nem tud úszni! – nevetett fel hangosan – Egyszer csak kapásunk lesz figyeld csak meg!

Fei még szívesen kérdezgetett volna az ismeretlen kilétű Hayamiról és Hamano további terveiről, de Alpha hívását már nem tudta elereszteni a füle mellett. Félő volt, hogyha még jobban megvárakoztatja nyugodt szívvel hagyja ott Hamano mellett.

Elbúcsúzott a pozitivistától és kellemes tempóban Alpha után baktatott, néha-néha visszatekintve Hamanora. Mielőtt eltűnt volna a fák takarásában Fei látta, ahogy egy vörös fej bukkan elő a vízből és egy félig hal fiú mászott fel Hamano mellé a mólóra.

Bizonyosan ő volt Hayami, akiről a horgász áradozott.

Előző | Címlap | Következő