Éjfél tájt hallottam, hogy megérkezett Fei. Megnyugodtam és elaludtam. Másnap reggel már mindenki reggelizett, csak Fei nem.
- Felmegyek felkeltem Fei-t.- szólal meg Aoi.
Felment a lépcsőn. Pár perc múlva aggódó arccal rohant le.
- Mi az? Történt valami?
- Azt hiszem Fei-nek láza van.
Kihívtunk egy orvost. Csak megfázott, de azért aggódtunk. Én és Aoi vállalkoztunk, hogy mellette maradunk. A többiek elmentek várost nézni. Amikor Fei felébredt, Aoi-nak jelzett az anyai ösztöne, mivel lány.
- Fei jól vagy? Nem fáj semmid? Van étvágyad?
- Jól vagyok. Mi történt?
- Nem akartál felkelni, és én megnéztem jól vagy-e? Lázad volt.
- Ó. Értem.
- Mindenesetre, Fei itt volt tegnap Ami-san.
- Mi van? - és ezzel elrohant.

Az árvaházban.

- Szia.
- Ó, Fei! Szia. Nem segítenél a kicsikkel?

Kicsit később.

- Na. Miről szeretnél beszélni?
- Miért? Miért, mentél oda?
- Wandaba hívott. Fei, nagyon jó barátaid vannak.
- Tudom.
- Akkor, miért nem nyílsz meg előttük?
- Nem akarom, hogy aggódjanak.
     Ezzel el is ment. Vagyis Ami-san így mesélte nekünk. Azt is mondta Fei nem szokta a karácsonyt ünnepelni, sem a saját születésnapját. A többiek azt mesélték, hogy látták az utcán sétálni, mintha kereset volna valakit. Már vacsoráztunk, mármint akinek lement a torkán az étel, amikor Fei a szállásra ért. Aoi rögtön felállt és odament hozzá.
- Fei gyere enni.
- Köszönöm, de nem vagyok éhes - és ezzel felment a szobájába.
- Talán még mindig beteg?
- Biztos.
A hazaindulás előtt Fei megint eltűnt.
- Ami-san. Tessék, ez a tiéd. Boldog Karácsonyt.
- Jaj Fei. Nem kellet volna köszönöm. Tessék, ez a tiéd. Tudom nem ér fel azzal, amire minden karácsonykor vágysz, de Boldog Karácsonyt és majd látogass meg.
- Rendben. Viszlát.
- VÁRJ - És Ami-san szorosan magához ölelte Fei-t.
- Te sírsz? Miért?
- Csak féltelek.
  Fei könnyes szemmel lépett fel a buszra, de mosolygott. Nem is kérdeztem meg tőle, hogy mi történt, mert tudtam.