Gyászoló Csillagok By: Nitta - 1. fejezet - A szigeten
——
Utazzunk el az ősi Japánba, ahol még youkaik jártak az emberek között. Egy különös jáde zöld szemű nyúl démon segíteni akar barátjának azzal, hogy elhozza neki a távoli Inaba városában található legerősebb fonalat, míg egy nagyhatalmú isten egyedül próbál átkelni a környező hegyeken, hogy teljesítse a küldetést, amit a Nap istene bízott rá.
——
Oki szigete. A hely, amit minden utazó távolról elkerült a szóbeszédek és legendák miatt, amik emberevő youkairól és egyéb vérfagyasztó teremtményekről számolnak be. Csakhogy, a történetek a valóság töredékét ismertették. Még ha a szigeten éltek is ehhez hasonló agresszív lények, Oki démonjai általában megelégedtek a legártatlanabb csínyekkel és ritkán vívtak vérre menő küzdelmeket egymás között. Nem úgy, mint az óriási tengeri kígyó, a Yofune Nushi, ami csaknem száz éve terrorizálta a környék lakóit. Felfalt és elpusztított mindent, ami az általa uralt vizekbe merészkedett. Általában nem ártott a légynek sem, mindenki csak a tenger uraként ismerte és napjainak nagy részét mélyen a tenger fenekén töltötte, de az elmúlt fél évben hihetetlen haraggal tört zúzott a vizekben
Ezen a szigeten élt a nyúl youkai, Fei Rune is, akit a többiek kitagadtak csapongó ereje és természetellenes szemszíne miatt. Eleinte megtűrték maguk között, de egyszer egy komolyabb összekülönbözés után kijelentették, hogy azok a jáde színű szemek balszerencsét hoznak a klánjukra és megbontják az egyensúlyt soraikban. A kiközösítés volt az első számú ok, amiért megtagadta felvenni az állatalakját és inkább emberként élt tovább. Így tényleg senki sem mondhatta, hogy különbözött a többiektől, mivel Oki szigetén egy árva ember sem élt.
A szigetet és a mások által csak ’kontinensnek’ nevezett földrészt a tenger választotta el egymástól. ei a partról is remekül látta a hosszú utat, ami valahol a hegy melletti erdőben ért véget és az emberek által lakott városka egy részét, ami az Inaba nevet viselte. Néha a vízbefúlt emberek szellemei dicsérték Inaba gazdagságát és szépségét, de akadtak olyanok is, akik csak azon sopánkodtak milyen borzalmas életük volt mielőtt elhagyták volna az élők világát. A két véglet között csak ritkán találkozott olyanokkal, akik semleges véleménnyel voltak a másik oldalról, így pontos információk nélkül úgy döntött félreteszi az összes negatívumot és felépíti a saját kis mesebeli városát, ahol nem utálják a hozzá hasonló youkaikat. Egy idő után pedig egyre nagyobb késztetést érzett, hogy átkeljen a túloldalra. Viszont a tenger minden próbálkozását meghiúsította és mielőtt túlságosan is messzire juthatott volna egy hatalmas hullámmal visszasodorta a fiút mielőtt a tengeri kígyó észreveszi a jelenlétét. A Yofune Nushi mindig is feladatának tekintette Oki védelmezését, jelen esetben elszigetelését, de ezúttal különösen vérszomjas volt és senki sem tudta pontosan megmondani mi lehet az oka.
Emiatt egyetlen menedéke a város éjszakai fényáradata volt, ami hátulról szinte kivilágította a körülötte lévő hegyeket, mikor a fény rájuk vetült. Egy ilyen éjszakán is ugyanezt csinálta, mint általában. Ült a tengerparton és Inabáról álmodozott. Egészen addig, amíg valamit partra nem sodort a víz. Eleinte nem érdekelte különösebben, de úgy döntött megnézi. Közelebbről látta csak, hogy egy hatalmas világoskék játékmedvéről van szó. A használattól már teljesen elkopott játék egyszer csak felkelt a földről és Wandabaként mutatkozott be és rögtön azután hozzátette “Nem vagyok medve”. A kijelentés után kikövetelte magának a “Nagy és Hatalmas Wandaba-san” címet, amit Fei az egyszerűség kedvéért Wandaba-sanra rövidített.
A múltjáról nem sokat volt hajlandó elárulni.
Valaha ember volt, de halála után a lelke valamiért egy játékhoz ragadt és azóta próbál megszabadulni tőle valahogy. A koráról és arról, hogy mit keresett a tengernek ezen az elhagyatott szakaszán mélyen hallgatott és Fei nem is erőltette a témát. Jobban érdekelte a hely, ahonnan Wandaba jött. Elvégre ritkán találkozik olyannal, aki nem a halála miatt kesereg.
- Mégis mi van ott? Milyen emberek? - kérdezte egyszer, mikor mindketten a távoli fényeket csodálták. - Igaz, az, amit a szellemek mondanak róla?
Wandaba nem tűnt túl lelkesnek a kérdések hallatán, de mivel a fiú olyan kíváncsian nézett rá úgy döntött megpróbálja megválaszolni őket.
- Semmi sincs ott! Hálátlanok!Szíved lelked kiteszed értük aztán ezt úgy hálálják meg, hogy bedobnak a tengerbe! Vagy ott hagynak valami elhagyatott út szélén. Szóval, ha jót akarsz magadnak sose higgy nekik!
- Nem hiszem, hogy mindegyik ilyen - merengett Fei magában. A távolban a város fényei lassan kialudtak, átadva a helyet Tsukuyomi birodalmának és végül az égboltot teljesen uralma alá hajtotta az éjszakai sötétség.
- Fiú, túl optimista vagy. Jobb, ha nincs közöd hozzájuk. Itt van neked ez a szép összkomfortos sziget. Több mint elég - majd hozzátette. - Ráadásul most nem valami bölcs dolog arra az elátkozott helyre menni. Biztos forrásból tudom, hogy a daimyo-t megszállta egy démon, vagy épp ő maga a démon és a tengeri kígyó is gyakran támadja meg a várost.
- Daimyou? - nézett rá értetlenkedve Fei. Ez a szó ismeretlen volt.
- Egy ember, aki a többit irányítja. Nevezd nyugodtan földesúrnak. De ha engem kérdezel, több kárt hoznak az embereknek, mint hasznot. Egy csapat idióta, akik azt hiszik tudják mit csinálnak.
Wandaba szerint a város vezetője a legidiótább férfi volt a világon és hatalmas hibát követett el mikor megtagadta az áldozatot a Yofune Nushitól, mivel azóta az óriás tengeri kígyó minden hajót elsüllyesztett, ami a város közelébe merészkedett és szinte földig rombolta a kikötőjüket.
- Viszont ezen a szigeten senki sem szeret engem - jelentette ki a nyúl youkai szomorúan - Jobb lenne, ha a másik parton élnék. Legalább oda mehetnék ahová akarok. Talán találkoznék valakivel, aki a barátjának tekintene, vagy hozzám hasonló youkaikkal, vagy-
- Persze. De ehhez képest, hogy állításod szerint nyúldémon vagy Oki szigetén elég emberinek nézel ki – ült le karba tett mancsokkal Wandaba.
- Pedig nem vagyok az - rázta fejét mosolyogva Fei - Tudod Wandaba-san, a sziget egy része a nyulakhoz tartozik. Viszont én nem tartozom hozzájuk, ezért vagyok emberi alakban - Hogy bebizonyítsa igazát úgy döntött nyúllá változik. A folyamat mindig furcsa volt, mindegy hányszor csinálta végig arról nem is beszélve milyen groteszk formkat vett fel átváltozás közben. Viszont ellentétben a rokonaival mikor reakciót várva Wandabára nézett zöld szemeiből több értelem tükröződött, mint bármelyik hat másikéból. A játék nem kérdezett, ahogy a halványzöldes bundára és a jáde színű szemekre nézett megértette a probléma gyökerét.
- Hát, az emberek Momotarot sem kedvelték túlságosan, mert egy barackból született - magyarázta Wandaba bölcsen, felidézve a mese részleteit mikor látta, hogy Fei nem igazán érti, kire gondol és felvázolta a legendás gyermek utazását és életét. - Szóval a származása ellenére hős lett belőle. A rokonaid is örülhetnének, hogy legalább nem hasonlítasz rájuk. Például itt vagyok én! Még egy ilyen remek embert nem találsz ebben az országban! Ráadásul nincs belőlem még egy!
A fiú időközben újra emberként ült mellette és a tenger víztükréről visszaverődő holdat nézte.
- Bárcsak az itteniek is így gondolnák - sóhajtotta, de Wandaba nem szándékozott megállni Momotaronál és próbálta megismertetni vele a többi történetet is, amit biztosan nem hallott Okin. Fei néha visszaterelte a témát a tengerre abban reménykedve, hogy a medve valami ötlettel szolgál majd.
De azt se bánta, ha nem. A jövevény elmulasztotta azt a kellemetlen érzést, ami eddig a markában tartotta. Megszűnt a csend, de a gondolatait mégsem sikerült teljesen elrángatnia a túloldaltól. Ez a sziget túl kicsi volt neki.
Címlap | Következő
|