Páros: nincs
Korhatár:nincs
Műfaj: őrült nagy hülyeség rengeteg hóval
Figyelmeztetés: Nagyon Nosei centrikus, olyan szinten, hogy róluk szól!
Bevezető: Avagy vannak dolgok amiért tizenhat állatot nem szabad egy ketrecbe engedni. Például mert a pandák legyilkolják a gepárdokat.

-¤-

Befagyott. Végre befagyott. Erre vártak azóta, hogy utoljára elolvadt és most ismét itt van. Az udvaron lévő tó, aminek a közepén egy hatalmas szikla éktelenkedik végre valahára hajlandó volt megadni magát a hideg évszaknak és befagyott. Ezzel pedig sikerült elérnie, hogy egy focicsapatnyi őrült rohamozza meg a tükörsima felületet és annak közvetlen környékét.

 A csapat kevésbé mozgékony része inkább az egyszerűbbnek mondható hó-teremtmények kiszobrászkodásával töltötte. Miután a kapuba helyezték az évi egy kötelező hóemberüket, össznépileg úgy döntöttek hógolyókat görgetni túlságosan nagy feladat, úgyhogy innentől csak összehordták a havat egy kupacba és próbáltak megformálni belőle valami élőlényre hasonlító dolgot.

- Ez egy bárány - jegyezte meg Reon büszkén, ahogy végignézett a kreálmányukon, ami inkább hasonlított a gondnok hólapátolásának végtermékére, mint bárányra. Egyedül a művészien elhelyezett ferde szemek árulkodtak komolyabb alkotói szándékról.

- Lábatlan - kötött bele Koara a lehető legtöbb jóindulattal a hiányosságokba - És fületlen.

- Hát bocsáss meg, ennyi telt ki az anyagból - puffogott Reon miközben kavicsokból sértődötten egy ferde mosolyt varázsolt a hóbarira. Érzékenyen érintették az efféle szépséghibák részletezései, főleg hogy a bárány még kész sem volt.

Miután úgy érezte a maga módján eléggé megkritizálta a műremeket, amint összegyűjtött elég kedvet Koara elindult két nagyobb levélért, amik esetleg fülként szolgálhatnak az amúgy is csonka jószágnak.

Mellettük Uosumi söprögette a jég felszínéről a felgyülemlett havat. Hiába volt befagyva az egész tó, valamiért nem bízott benne. Alapból is borzalmas víziszonya volt, de most, hogy még le is hűlt, végképp nem volt kedve megmártózni benne. Természetesen szívesen korcsolyázott volna a többiekkel -­ már ha a szabadstílusú sportcipős válfajt hívhatjuk annak – de inkább csak valami eljegesített területen, ahol nincs alattuk másfél méternyi víz.

- Te is kipróbálhatnád, Sakana - siklott mellé Kaeruda.

- Mi? – nézett fel a fiú az előtte tornyosuló nyolc rétegnyi ruhakupacra.

- Csak azt mondtam te is jöhetnél a jégre- vigyorgott a sál mögött, miután biztos talajra ért. - Nem olyan nehéz, mint hinnéd.

- Eh? Nem ezzel van a baj! Most csak… nincs kedvem – emelte fel védekezően a kezét.

Kaeruda egy ideig úgy tűnt mélyen elgondolkozott valamin. Egy biztos, nem arról amiről az előbb beszéltek, majd ismét visszament a kori pálya közepére. Uosumi rosszkedvűen nézte, ahogy besiklik a szikla mögé. Ő sem tudta milyen veszélyekkel jár a víz. Pedig nem szép a jégbefagyott béka látványa…

Eközben jobbról, balról és az összes lehetséges irányból közeledett a hógolyócsata, ami eredetileg valahol hatvan méterrel arrébb ütötte fel a fejét először, de a körülményeknek és a folyamatos erőd módosításoknak köszönhetően egyre jobban keletre húzódott és lassan elhagyta a focipálya területét.

   A csapatok a kezdeti kettőből pedig már háromfele tomboltak. Az egyik oldalon Gorii és Washi próbálták tartani a frontjukat, míg a másik oldalon Hebimaru és Saruta különös sebességgel dobálták mindkét irányba a jéghideg lövedékeket. A harmadik, többnyire jelentéktelen egység Torii volt, akit halálra idegesített, hogy két ex-csapattársa túl sok helyet foglalt és inkább hátra maradt, hogy növelje a hatékonyságukat ezzel kikerüljön a tűzvonalból. Hogy eredetileg kinek is a csapatához tartozott az már senkit nem érdekelt. Neutrális erő volt, akit alkalomadtán csendre utasított a két nagyhatalom.

   Lassan megfontoltan hosszas vetődések és taktikázások árán pedig végül elértek a tóhoz, onnantól pedig a fő cél a másik jégre szorítása lett. Szívósan gyúrták az új hógolyókat és míg Oowashiék „a kevesebb több” törvényt alkalmazva nagyobb hógolyókat gyártottak, addig Sarutáék oldala ráment az esztelen mini labdák kreálására és célzásnélküli elhajítására.

Uosumi csendben próbált kihúzódni a kereszttűzből, amibe időközben belekeveredett. Valahogy sehogy sem akart összejönni neki és mire biztonságos távolba mászott több hó volt rajta, mint az öt hadakozón együttvéve.

A következő, amire felfigyelt egy hangos üvöltés és puffanás volt a jég felöl.

Ő persze megmondta, hogy be fog alattuk szakadni, de persze sosem hallgatnak a kisebbre, mert úgysincs igaza.

Mikor odanézett látta, ahogy az osztály vérszomjas pandája egyensúlyát vesztve elterül a jégen és mozdulatlanul tovasiklik. Mellette Suizenji próbálta kirázni a hógolyó szétszóródott maradványait a kabátjából, hangosan felszisszenve mikor a jéghideg pihék utat találtak magának a nyakához.

- Bocsi! - intett felé Oowashi bocsánatkérően, de fél kézzel azért még eldobott egy hógolyót Hebimaruék felé.

- Túlélem- jelzett vissza gepárdalkatú srác, miután úgy érezte több hó nem fog kijönni a szőrös kapucnijából és már csak a radiátoron való szárítás segíthet rajta.

Ban még mindig döbbenten feküdt a jéghideg felületen és próbálta felfogni, hogy a fenébe került hirtelen horizontális pozícióba. Korcsolyázott. Vagyis imitált valami hasonlót, ami inkább abban merült ki, hogy esetlenül botorkált, mint egy újszülött kisgida. Nagy nehezen elkacsázott a szikláig, aztán mikor visszafele indult volna, hopsz. Hirtelen megváltozott a világhoz viszonyított állapota és hanyatt fekve találta magát a jégen. Mellette pedig a legközelebbi személy Suizenji volt.

Gyanús. Túlságosan gyanús.

- Suizenji – hangja nyugodt volt, akár a halál- Ha megkérdezem tőled, hogy miattad estem-e el, mit fogsz válaszolni?

- Mi bajod van? - kérdezett vissza kicsit sem együtt érző hangon, annak ellenére, hogy ő zökkentette ki Bant a nehezen megtalált egyensúlyból.

- Ne vágj ilyen zavarodott képet, mintha nem tudnád, miről beszélek! Jól hallottad! - morgott vissza Ban. - Miattad érzem, úgy, hogy mindjárt kiszakad a gerincem, lajhár?!

- És, ha igen, Randa Panda?! - suhant arrébb Suizenji pár centivel.

Takeo próbálta maga alá szedni a lábait és ismét álló helyzetbe kerülni. Többszöri spárga kísérlete után dühtől szikrázó szemekkel nézett farkasszemet Suizenjivel, aki érezte, hogy a felingerelt panda láttán jégbe gyökerezik a lába, viszont a pimasz mosolyt még ez sem tudta eltüntetni az arcáról.

Ezután egy véres leszámolás következett, ami inkább hasonlított részeg pávák násztáncára, mint igazi verekedésre. Takeo próbálta Suizenji felé hajtani magát, de mire odaért a köztük lévő távolság legalább egy méteresre nőtt. Ez még megismétlődött párszor hangos üvöltözések közepette, mikor is az utolsó próbálkozásra végre sikerült megragadnia a gepárd karját.
Lendület hiányában, ellökni így sem nagyon tudta csak csúsztak közösen, a jókedv parányi szikrája nélkül, amíg Ban meg nem unta és ismét erejét nem vette rajta a bosszúvágyó én és könyökével meg nem megtisztelte Suizenji oldalát.

- Ezt még megbánod! - lökött rajta a gepárd, nem számolva a lehetőségével, hogy a zuhanó alváshiányos őrült őt is magával rántja majd. És meg merte tenni. De még mennyire.

Pár pillanattal egy haldokló hal kecsességével fetrengtek a befagyott tavon, időnként változtatva, kinek a háta és a feneke fagyjon kockára.

- Szét ne merd harapni a kabátomat! Ban, te idióta! - ráncigálta a pandát Suizenji.

- Már miért ne? Remélem akkora lyuk lesz rajta, hogy megfagysz! – harapott még egyszer a karjába a panda.

- Ha szétszakítod beleváglak a tóba és befagyasztom a léket nehogy kimássz tavaszig! - szájalt a másik és ezt így folytatták végtelenített felvételként.

A parton a többiek szórakozva figyelték a jelenetet, miközben azt a zacskó gumicukrot adogatták egymásnak kézről kézre, amit Nezu sírt ki Ushiótol, mert neki még úgyis egy van legalább tíz csomag a zsebében.

- Még mindig nem akarsz menni? - fordult Kaeruda újra Uosumi felé.

- Mi? Nem. Biztos beszakadna ha még én is rálépnék - védekezett a fiú.

- Figyelj, ha azt a két idiótát elbírta nem hiszem, hogy a te pár kilód alatt fog beszakadni - mutatott rá Reon a probléma igazi gyökereire. - Max nem mész a közelükbe. Így ők is szabadon gyakorolhatnak a következő jégtáncos pankrációra és te is szórakozhatsz picit.

Uosumi arcán egy halvány mosoly jelent meg.

- Talán- bólintott, majd elkérte a közös gumicukros zacskót és kivett belőle - Viszont most ezerszer jobb nézni, ahogy itt szenvednek.

Alig fél óra után, pontosabban miután Ushio többi gumicukrát is einstandolta a “köz” a rendkívül röhejes verekedés kifulladni látszott és folyamatosan alakult át verbális szócsatába. Ez már kevésbé volt olyan szórakoztató, mint mikor egymást püfölték így a csapat lassan elkezdett hazaszállingózni.

- Nem kéne szólnunk nekik? - kérdezte meg Nezu az ott maradt közönséget. – Lassan vége az edzésnek.

- Majd - vágta rá Reon szinte azonnal.

- Most kitombolják magukat, utána remélhetőleg pár hétig nem ugranak egymás torkának - nézett rájuk kárörvendő mosollyal Hebimaru - Bár, hogy őszinte legyek jobban remélem, hogy holnapra mindkettő bereked és nem kell az idiótaságaikat hallgatnom órákon keresztül.

Másnapra ahogy Hebimaru megjósolta mindketten némán ülték végig az órákat. Néha halálhörgés jelezte, hogy kommunikálni próbálnak a körülöttük lévő világgal, de ettől eltekintve csendes időszak köszöntött be a csapat és az osztályuk életében.

Véleményládika - Írj véleményt :)